Kedves Szépkorú Lakosunk!

Talán már Önök is értesültek róla, hogy – mindannyiunk legnagyobb sajnálatára –
községünkben a tavalyi évben feloszlott a sokakat összefogó, folyamatosan tevékenykedő
nyugdíjas egyesület. Úgy gondolom, ezzel egy olyan biztos alapokon álló, értékteremtő és
-megőrző szervezettel lettünk szegényebbek, mely jóval túlmutatott önmagán.
Bízom benne, hogy ez nem marad így sokáig, hiszen jövőt csupán a múltunkra, a
történelmünkre visszatekintve, gyökereinkbe kapaszkodva tudunk építeni. Bár az idő
felgyorsult körülöttünk, egyetlen település sem boldogulna az idősek emlékei, jótanácsai,
megfontolt bölcseletei, szerető terelgetése nélkül. Polgármesterként hiszem, hogy nem
csupán a mindennapokban, de a kiemelt jelentőségű terveink megvalósításakor is
elengedhetetlen az Önök iránymutatása!

Ezért Csapóné Becsei Zsuzsával együtt a legnagyobb tisztelettel invitálom mindannyiukat az
egyesület alakuló ülésére, ahol a terveink szerint egy kötetlen hangvételű beszélgetés
keretében, egy tányér frissen főzött halászlé mellett közösen ötletelhetnénk a Kajászó
számára oly nagy fontossággal bíró egyesület megtartásáról, céljairól.

A találkozó helyszíne: kajászói Művelődési Ház
időpontja: 2024. március 01. (péntek) 17.00 óra

Kérem Önöket, fogjunk össze, mondják el jótanácsaikat, és lépjünk egyet közösen a jövő felé!

Császár Roland
polgármester